Hannibal ante portas!

Zrufkó Réka

Az i.e. 218-ban kitört második pun háborúban a rómaiak Észak-Afrikában és Hispániában egyszerre akartak támadást indítani a punok ellen. Ahhoz hogy ezt elkerülje, Hannibal, a punok hadvezére felismerte, hogy csak úgy tud döntő csapást mérni a Római Birodalomra, ha azt saját területén belül támadja meg. 

Hannibal portréjaFotó: https://upload.wikimedia.org

Ezért i.e. 218 végére a Pireneusokon és az Alpokon átkelve eljutott Itáliába, mely során seregének nagy részét elveszítette. Ennek ellenére, mivel hadjárata felkészületlenül érte a rómaiakat, több győztes csata után egyre beljebb hatolt az Appennini-félszigetre. I.e. 216-ban Cannae mellett próbálta feltartóztatni őt egy minden addiginál nagyobb római hadsereg. 

Hannibal itáliai hadjárataFotó: wikimedia.org

A szövetséges csapatokkal együtt összesen 80 ezer gyalogos és 6000 lovas állt fel a kb. 50-55 ezer fősre fogyatkozott karthágói sereg ellen. A római sereg főparancsnokai az év két konzulja, Caius Terentius Varro és Lucius Aemilius Paulus voltak, akik naponta váltogatták a parancsnokságot.

„A consulok az utak megfelelő felderítése után Hannibal nyomába szegődtek, s mikor elértek Cannaehoz, s megpillantották az ellenséget, két megerősített tábort emeltek […] Az Aufidus mindkét római tábor mellett elfolyt, s a vízhordók, ki-ki a neki megfelelő helyen, le tudtak járni a folyóhoz, bár ki voltak téve az ellenség zaklatásának. Mégis, az Aufidus partján felvert kisebbik római táborba könnyebben lehetett vizet hordani, mert a túlsó partra egyáltalán nem állított őrséget Hannibal, aki abban reménykedett, hogy a consulok olyan terepen ütköznek meg vele, amely kiváltképpen alkalmas a lovascsatára - amely harcnemben legyőzhetetlen volt -, ezért hadirendbe állítva seregét, a numida lovasok rajtaütéseivel ingerelte az ellenséget.”[1]

A rendzavarás eredményes volt, a római táborban egyre nőtt a feszültség. Közben nézeteltérés támadt a két konzul között is, Paulus, a sereg aznapi parancsnoka szerint Varro meggondolatlan és elhamarkodott elképzelései túl kockázatosak a csata kimenetelét illetően.

Mikor Varro másnap, augusztus 2-án átvette a sereg irányítását, azonnal parancsot adott a támadásra. Az Aufidus mellett állította fel a csapatokat. Legelöl a római könnyűfegyverzetű csapatok álltak fel. A jobbszárnyon a római lovasság helyezkedett el Paulus vezetése alatt, a balszárnyon a szövetséges lovasok élükön Varroval, középre került a római gyalogság Geminus Servilius vezetésével.

Hannibal a következőképpen rendezte el a seregét: a karthágói könnyűfegyverzetűek helyezkedtek el legelöl. Mögöttük a balszárnyra a gall és hispániai nehézlovasság, a jobbszárnyra a numídiai könnyűlovasság került. Középen helyezkedett el a gyalogság, amelyen belül két afrikai szárny fogta közre a gall és hispániai gyalogosokat. A nehézlovas balszárnyat Hasdrubal, a könnyűlovasságot Maharbal vezette, Hannibal középen helyezkedett el a testvérével, Magóval.

A hadseregek elhelyezkedéseFotó: https://defence.pk

A csata a könnyűfegyverzetű gyalogosok kölcsönös nyílzáporával kezdődött.

„Majd a gallus és hispan lovasságból álló balszárny ütközött meg a római jobbszárnnyal, de egyáltalán nem a lovascsatákban szokásos módon. Az arcvonalaknak ugyanis szemtől szemben, egymásnak rohanva kellett küzdeniük, nem volt módjuk az elkanyarodásra, mert egyik oldalról a folyó, a másikról a gyalogosok hadsora fogta őket közre. Így mindkét fél egyenes irányban tört előre, s mikor lovaik megtorpantak, s egy tömegben zsúfolódtak össze, a lovasok összekapaszkodva igyekeztek egymást lerántani a lóról. A csata már nagyrészt gyalogos ütközetté alakult át, de inkább elkeseredve harcoltak, nem kitartóan, s a visszaszorított római lovasok menekülni kezdtek.”[2]

A nehézlovasság sikeres támadása után pedig beigazolódott, hogy a karthágói sereg mennyire egységes, jól irányítható haderő. A gyalogság rendezett visszavonulásba kezdett, ezáltal a félhold alakban felállt haderő bemélyedt. Ezzel maguk után húzták a továbbra is támadó római gyalogságot, tehát egy idő után az ő arcvonaluk domborodott ki. Ekkor a líbiaiak támadást indítottak mindkét oldalon, és teljesen bekerítették a rómaiakat. 

A csataFotó: https://defence.pk

Titus Livius így írja le a történteket:

„A lovascsata végeztével megkezdődött a gyalogság küzdelme. Kezdetben, amíg soraik összetömörültek, a gallusok és a hispanok egyenlő erővel és lelkesedéssel szálltak szembe a rómaiakkal, végül azonban ezek bekanyarodó, tömör arcvonalukkal, szívós, meg-megújuló rohamok után visszanyomták az ellenséges csatasor többi részéből előrenyúló, túlságosan keskeny, s éppen ezért kevéssé ellenállóképes éket. Ezután üldözni kezdték a visszaszorított, rendetlenül visszavonuló csapatokat, majd a rémülten, hanyatt-homlok menekülő tömegen át egyetlen rohammal behatoltak a csatasor közepéig s így jutottak el végül ellenállás nélkül a tartalékhoz, a jobb- és balszárnyon elhelyezett africai csapatokhoz, amelyek hátravonva álltak, úgy, hogy a csatasor gallusokból és hispanokból álló középső része eléggé előreugrott. Mikor a rómaiak visszanyomták ezt az éket, az arcvonal először kiegyenesedett, majd hátrálás közben középen be is öblösödött, az africaiak pedig már kihúzódtak kétfelé a szárnyakra, amelyek bekerítették a középre gyanútlanul berohanó rómaiakat, majd, még jobban megnyúlva, hátulról is átkarolták őket.”[3]

Közben a római balszárny is összecsapott a numídiai könnyűlovassággal. Utóbbiak csellel a rómaiak sorai közé férkőztek, majd így támadtak rájuk. Közben a Hasdrubal vezette karthágói nehézlovasság végzett a római jobbszárnnyal, ezért hátba támadta a római balszárnyat, így téve teljessé a bekerítést. 

A teljes bekerítésFotó: https://defence.pk

A csata ettől kezdve inkább mészárlásra hasonlított, a bekerített rómaiak többségének esélye sem volt a menekülésre. A rómaiak vesztesége becslések szerint körülbelül 50-60 ezer ember, köztük Paulus és számos katonai tribunus és szenátor is elesett.

Hannibal viszont nem tudta kihasználni elsöprő győzelmét. A lovasság parancsnoka, Maharbal szerint azonnal cselekednie kellett volna, de a pun hadvezér inkább pihenőt adott katonainak és gondolkodási időt magának.

„S általános vélemény, hogy ez az egy nap késlekedés mentette meg Rómát és a birodalmat.”[4]

Ugyanis Hannibal nem tudta többször megismételni a Cannae melletti diadalt, közben a rómaiak újra elnyerték dél-itáliai szövetségeseik elvesztett bizalmát, összeszedték hadseregüket, végül i.e. 202-ben Afrikában Zama mellett legyőzték Hannibal pun seregét és ezzel megnyerték a háborút.

 

 

Felhasznált irodalom:

Ferenczy E. – Maróti E. – Hahn I.: Az ókori Róma története. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998.

Goldsworthy, A.: A római hadsereg története. Alexandra Kiadó, Pécs, é. n.

Hahn István: A hadművészet ókori klasszikusai. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1963.

Tarján M. Tamás: Kr.e. 216. augusztus 2. – A cannaei csata.

Titus Livius: A római nép története a város alapításától. III. kötet, 22. könyv


[1] Titus Livius III. kötet 22. könyv

[2] Titus Livius III. kötet 22. könyv

[3] Titus Livius III. kötet 22. könyv

[4] Titus Livius III. kötet 22. könyv

A nyitóképen Hannibal lovagol elefántháton

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;