„Ez mégsem egy karlista kormány?” - IV. Károly király húsvéti trónvisszaszerzési kísérletének előzményei


IV. Károly és hitvese Zita királyné Pranginsban Fotó: http://www.ottovonhabsburg.org/mm_bild1.asp?lang=hu 

1918. november 13-án IV. Károly magyar király könnyeivel küszködve nyilatkozatot írt alá  a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyában, ami így hangzott:

“Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; a mely háború keletkezésében semmi részem nem volt.

Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.

Ennélfogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, melylyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.

Kelt Eckartsau ezerkilencszáztizennyolc, November hó tizenharmadikán.”[1]

Az irat nem volt hivatalos lemondás. Nem azért, amit Zita császárné, az uralkodó hitvese hangoztatott egészen haláláig, hogy: “ egy uralkodó nem mondhat le, legfeljebb lemondatják”[2], hanem egyrészt mivel Károly tudatosan nem használta a „lemondok” kifejezést, csupán az „államügyek vitelétől vonult vissza” bizonytalan időre, másrészt a nyilatkozat  nem tartalmazott miniszteri ellenjegyzést, ami nélkül az 1848-as áprilisi törvények óta semmilyen uralkodói rendelkezés nem volt jogerős.[3]

            1918 november 16-án a forradalmi magyar kormány első néptörvénye kimondta, hogy „Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság”[4], egyaránt deklarálva ezzel az Ausztriától való elszakadást, s a köztársasági államformát.

            Mivel az osztrák kabinet nem csupán lemondatta, de ki is utasította országából  uralkodóját és családját, Károly 1918 november 23-án Svájcba távozott, s a genfi tó partján fekvő Pranginsban telepedett le. 

            1919 őszén Budapestre érkezett George Clerk brit diplomata, azzal a megbízással, hogy a kommünt követő román megszállásban kulmináló budapesti politikai zűrzavarban asztalhoz  ültesse  azokat a hatalmi tényezőket, akik kormány létrehozására alkalmasnak tűnhettek. Novemberben így született megegyezés arról, hogy egy koalíciós kormány megalakulását követően az ország egyetlen érintetlen katonai alakulatának vezetője, Horthy Miklós  bevonul a fővárosba, majd egy választások útján összeülő parlament megállapítja az ország államformáját, s dönt az államfő személyének  kérdésében.

Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg fővezére bevonul Budapestre Fotó: budapestcity.org

            1920 január 25-26-án tartott választások alapján felálló parlament mintegy 94%-os többsége a királyság államformáját támogatta.

            „Biztosra vehető  hogy Magyarország visszatér a monarchikus államformához” 

–írta a belgrádi francia követ Millerand francia miniszterelnöknek haza Párizsba 1920. Február 24-én, az újonnan felállt magyar Nemzetgyűlés első üléshetét követően. [5]

            A két legnagyobb politikai erő  a Szent Korona tanán, mint sok évszázados szokásjog talaján állt. E szerint az először Werbőczy Hármaskönyvében írásbafoglalt jogelv szerint a főhatalmat az uralkodó nem Istentől, hanem az ország rendjeitől ráruházva gyakorolja, s ennek a  szerződésnek a szimbóluma Szent István koronája, ami a koronázási esküt követően kerül a király fejére. [6]

            A Keresztény Nemzeti Pártot a  hosszú politikai múlttal bíró Friedrich István vezette. Ez a tömörülés magát legitimistának vallotta, a király-kérdést IV. Károly visszatérésésvel látta megoldhatónak , mondván az országnak ő a törvényes uralkodója, aki egyszer már letette a koronázási esküt, fejére került a szerződés megkötésének záloga, a Szent Korona,   s aki hivatalosan sosem mondott le.

            Ezzel szemben a Rubinek Gyula vezette Országos Kisgazda és Földműves Párt hivatkozva arra, hogy az uralkodó és a nemzet közötti szerződés kétoldalú, amit bármelyik fél felbonthat, tehát megteheti azt a nemzet, vagy az őt képviselő parlament is, olyan alternatívát keresett Habsburg-Lotharingiai Károlyra, akinek a személyében nem fenyegette a Magyar Királyság   függetlenségét  Ausztria-Magyarország újjáalakulásának veszélye. Alternatíváik között szerepelt a Habsburgok magyarországi ágának szinte kivétel nélkül minden tagja: Habsburg-Lotharinginai József Ágost főherceg, aki 1919 nyarán a proletárdiktatúra bukásakor kormányzóvá nyilvánította magát, fia Habsburg-Lotharingiai József Ferenc főherceg, illetve a náluk jóval fiatalabb, Habsburgh-Lotharingiai Albrecht főherceg is.

            A Nemzetgyűlés hatályon kívül helyezte a forradalmi kormányok minden rendelkezését – így a királyság államformája hivatalosan visszaállt. Azonban a  képviselők úgy határoztak, hogy nem döntenek sem IV. Károly lemondásának, sem a király személyének kérdésében. Az I920. évi I. törvénycikkben s indoklásában csupán leszögezték a királyi hatalom szünetelésésnek tényét:

A király lemondó nyilatkozata a magyar minisztérium ellenjegyzése és a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül  tulajdonképpen nem bír alkotmányos érvénnyel [...].mégis [...]  az állami főhatalmak gyakorlása [...] megszakadt. Ez a kérdés szorosan összefügg azzal a másik körülménnyel, hogy Magyarországnak és társországainak a volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal  és országokkal fennállott feloszthatatlan és elválaszthatatlan együttbirtoklása a bekövetkezett események[7] folytán megszűnt.” [8]

            1920. március 1-én ugyanez a Nemzetgyűlés a szünetelő államfői hatalom feladatainak ideiglenes ellátására az uralkodóhoz képest korlátozott jogokkal kormányzóvá választotta Horthy Miklóst.[9] A királykérdés parlamenti megoldása így bizonytalan időre konszenzusosan elnapolódott.

Pranginsban, IV. Károly családjában nagy várakozással tekintettek a magyarországi választásokra. Jellemző Károly optimizmusára, ahogy már a választások eredménye előtt biztosra vette a számára lehető legkedvezőbb végkifejletetet. A berni francia ügyvivő így jelentett haza Párizsba 1920. Január 8-án:

„Pranginsban az utóbbi napokban, és még tegnap is az a hír járta, hogy Magyarországon a törvényes királyság  visszaállítását követelők szereznek túlnyomó többséget. [...] hogy semmi esélye nincs annak, hogy elfogadják Frigyes főherceg, vagy éppen Albert főherceg jelölését a trónra, amint erről az utóbbi hónapok során többször is szó esett. A volt császár családjában [...] úgy gondolják: Ausztriában a köztársasági államforma olyan gyenge gyökereket ereszetett, hogy az ország nem lesz képes ellenálllni a Magyarországon viszaállítandó királyság vonzerejének, és a két állam néhány hónap elteltével kérni fogja, hogy új kötelékekekkel, talán perszonálunióval kapcsolják őket össze.”

Hetekkel azelőtt tehát, hogy Magyarországon megalakult volna a köztársasági államformát eltörlő, de személyét bizonytalan időre félretevő parlament, IV. Károly már két ország trónján vélte látni magát újra.

 Hamarosan elterjedt Pranginsból annak híre is,  hogy a király visszatérését az első világháborút megnyerő nyugati hatalmak nem elleneznék. [10]

Ez az optimizmus, s a pranginsi aktivitás nyílt állásfoglalásra késztette a Szövetséges Főhatalmakat. A Párizsban a békekonferencia függőben maradt kérdéseinek rendezésére hivatott Nagykövetek Tanácsa – hogy eloszlassa Csehszlovákia, a Szerb-Horvát-Szlovén állam, és Románia aggályait, 1920 feburár 3-án nyilatkozatot tett közzé:

A Szövetséges Főhatalmak szükségesnek látják, hogy határozottan cáfolják azon elterjedt híreszteléseket, amelyek megtéveszthetik a közvéleményt azt állítva, hogy ezen  hatalmak készek elismerni, vagy elősegíteni a Habsburg uralkodócsalád visszatérését Magyarország trónjára [...]. A Szövetséges Főhatalmaknak nem szándékuk, ahogy nem is feladatuk, hogy beavatkozzanak Magyarország belügyeibe, sem hogy meghatározzák, milyen kormányformát, milyen alkotmányt válasszon a magyar nép magának,  azt azonban nem fogadhatják el, hogy a Habsburg-ház visszaállítását egyedül a magyar nemzetet illető kérdésnek tekintsék. Jelen nyilatkozatukban leszögezik tehát, hogy egy efféle restauráció magával a békekötés alapjaival állna ellentétben, ezért azt sem el nem ismernék, sem meg nem tűrnék” [11]

            Ennek az egyértelmű, hivatalos állásfoglalásnak köszönhetően a magyar legitimisták esetenként már árnyaltabban fogalmaztak. Friderich István hadügyminiszter például egy minisztertanácsi ülésen arra kérdésre, hogy a király személye vonatkozásában milyen álláspontot foglal el, így válaszolt

  „ Ő legitimista, mindig nyíltan hirdette, hogy ő három képet lát a magyar királyi trón betöltéséről, éspedig  vagy Károly király jönne vissza, vagy Ottó trónörökös lenne a magyar király,és ezesetben József főherceg lenne mellette, mint régens, vagy pedig mint harmadik kombináció, József főherceg volna a magyar király.”[12]

A hosszú és sokszínű politikai múlttal bíró Friedrich ezzel a mondattal -   "új értelmet" adott a „legitimizmus” kifejezésnek, ami alapvetően  legitim király támogatását jelölte, nem mást.

 A kijelentés emelett tükrözi azt a -főképp szabad királyválasztó körökben - elterjedt nézőpontot is, ami a magyarországi Habsburgokat, így József főherceget, nem tekintette "igazán Habsburgnak", s azt remélte, velük szemben az antanthatalmak elnézőnek mutatkoznak majd. 

A IV. Károly  király visszatérését támogató csoport céljain azonban nem változtatott döntően  az antant nyilatkozat . A budapesti svájci konzulátuson  feltehetően Beniczky Ödön belügyminiszter tudtával és támogatásával– természetesen ismeretlenek – a király és családja részére „ hamis névvel ellátott útleveleket állítottak ki.” [13]

A franciák– dacára a február eleji nyilatkozatnak – kivártak. És tudomásul vették a magyarországi legitimizmus esetleges győzelmének lehetőségét. A budapesti francia főmegbízott így írt külügyminiszterének 1920 áprilisában:

„Elképzelhető, hogy a királyság elkerülhetetlen visszaállítása jóval korábban következik be, mint az ember hinné, és - mint tudni vélik - titkon előkészített eszközök igénybevételével. […]A legesélyesebb a volt király, Károly, vagy ha mégsem ő, akkor fia, Ottó. Nem szabad áltatni magunkat: az antant vétója ellenére a legtöbb esélye Habsburg-családnak van.”[14]

Prangisban egymásnak adták a kilincset párizsi  körökből érkező hírhozók. A francia külügy kiváró passzivitása Károly királyhoz már a francia kormány támogatásának híreként érkezett el. Szintúgy túloztak a magyarországi közhangulatról érkező beszámolók is.  A valóságot szépítő hírekből Károly levonta  még túlzóbb következtetését, hogy  a magyarok

 “repesve várják. Csak meg kell jelennie, és máris elfoglalhatja elhagyott trónját, elsőben a magyar trónt.” [15]

A francia passzivitásban  közrejátszhatott az is, hogy ugyanebben az időszakban tárgyalások kezdődtek a budapesti és  a párizsi kormány között a magyar államvasutak francia kézre adásáról, erdélyi határkorrekciókért cserébe. [16]

IV. Károly a tavasz folyamán két levelet írt Horthy kormányzónak. Az elsőben, 1921 áprilisában – főudvarmestere, Hunyady József gróf javaslatára egy – még nem ellenjegyzett – nyilatkozat vázlatát továbbította az ideiglenes magyar államfőnek megfontolásra, melyben a visszatérését leginkább ellenző szomszédos államok félelmeivel szemben kijelentte, hogy

„Elfogadja a békét és elismeri azon országok teljes állami függetlenségét, amelyek a monarchia országaiból alakultak”, illetve a magyar szabad királyválasztók legfőbb aggályaira válaszul leszögezte: „nem fogja […] a magyar állami hatalmat arra használni, hogz más családi jogait erőszakkal érvényesítse.” [17]

A nyilatkozat hitelességét csorbítja, hogy svájci körökben folyamatosan Szent István koronája országainak helyreállításáról beszélt, illetőleg arról, hogy a magyar trón az első lépés a Monarchia helyreállításához.

Horthy válasza feltehetően nem volt kereken elutasító, de kellőképp támogató sem, erről árulkodik a király következő üzenete a magyar kormányzóhoz, egy hónappal később, 1920 május 1-én. Ebben Károly már határozottan és sürgetően fejezte ki kívánságát, hogy:

„Az ország egyesítésének és további consolidálódásának érdekében a királyi hatalom gyakorlását minden körülmények között mentől előbb,még ebben az év folyamán kezembe kívánom venni, és kérem, hogy bölcs belátással jelölje meg azt a pillanatot, mely a legalkalmasabb arra,  hogy a trónomra visszatérjek, ezáltal magam mellé szólítsam azokat, akik mint a magyar nemzet, Szent István koronáját a fejemre tették.”[18]

IV. Károly király levele Horthy Miklós kormányzóhoz, kelt: 1920 május, Prangins Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár

Hozzátette: 

"Nem várható, hogy a nyugati hatalmak részéről, melyek közül Franciaország már hivatalos közege által is kijelentette, hogy a magyar trónra való visszatérésemet pártolja nehézségek támasztassanak abban az esetben, ha a királyi hatalmat Magyarországon ismét gyakorolni fogom."

A király ekkor még feltétlenül bízott volt flottaparancsnoka, Ferenc József egykori szárnysegédje hűségében. Horthy az esetek többségében legitimistának vallotta magát, bár ismerünk francia forrást, 1920 nyarán már úg fogalmazott:

„A kormányzó osztja a Keresztény Nemzeti Párt legtimista nézeteit, noha bizonyos, az utóbbi időben tapasztalható jelekből arra lehetne következtetni, hogy rájött a hatalom ízére, és nem volna ellenére, ha azt valamilyen jogcímen megőrziheztné.”[19]

A valósághoz felteheőten az áll legközelebb, hogy Horthy, akárcsak júliusban kinevezett új miniszterelnöke, Teleki Pál, próbálta kivárni az eseményeket, s az 1920. évi I. törvénycikk vitájakor leszögezett premisszához tartani magát: a személyi kérdés eldöntését egy kedvező pillanatra halasztani. Bár, hogy e „kedvező pillanat” pontosan mit takart, a trianoni béke becikkelyezését, vagy a környező országok valamiféle csoda folytán bekövetkező enyhülyését a Habsburg kérdésben, azt soha senki nem fogalmazta meg.  Ezzel párhuzamosan a kormányzó szavak szintjén készséggel támogatta a szabad királyválasztók jelöltjeit is.

„Legelőször  kiverjük a cseheket Ausztria és a tótok segítségével. Megtesszük királynak a legintelligensebb és legmagyarabb Habsburgot, Albrecht főherceget. Vele aztán visszafoglaljuk Bácskát, Erdélyt”

 - idézi szavait emlékirataiban Prónay Pál különítményes kapitány, aki 1920 augusztusában még Albrecht főherceg híve volt (  Prónay nézetei 1921-ben némileg megváltoztak, miután  feleségül vette Zita császárné egykori udvarhölgyét, Pálffy-Daun Eleonóra grófnőt.)[20]

Hivatalosan 1920. október 17-én szólalt meg a kérdésben Horthy Miklós kormányzó először. Székesfehérváron elmondott beszédében hangsúlyozta: 

"Újabban újra mind sűrűbben lehetett észlelni olyan törekvéseket amelyek a király személyének kérdését igyekeznek előtérbe tolni. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez az ország, meg nem tagadva ezeréves múltját, mint királyság folytassa életét a nemzetek nagy közösségében és mindnyájan szeretnők Szent István koronáját régi fényében tűndökölve látni. Odáig azonban még nagy külpolitikai feladatok és a belső konszolidáció nehéz munkáinak befejezése állanak előttünk.  Azok, akik a király személyének kérdését idő előtt bolygatják, a nemzet egységét bontják: meg. Az ország polgárai­nak lelkét forradalmasítják, megakasztják a belső konszolidációt és ezzel bénítják külpolitikai cselekvőképességünket is."

1920 ősze és tele heves legitimista-szabad királyválasztó csatározásokkal telt a parlament padsoraiban, melyek az 1921 február 4-i ülésen kulmináltak. 

„Hát ez nem egy karlista kormány?”

 - harsogta az egyébiránt eleganciájáról híres legitimista gróf,  Apponyi Albert.  

„A trón nincs üresedésben” – mondta – „van törvényesen megkoronázott királyunk. Másnak nem minősíthetem ezt az álláspontot, mint forradalminak!” Mire Meskó Zoltán képviselő a túloldalról azzal replikázott „ Majd a nemzetet fogjuk erről megkérdezni!”

 Teleki Pál miniszterelnök újfent szavazást javasolt arról, hogy a király személye körüli kérdést vegyék le a napirendről, majd a voksolást egyszersmind saját személyéről szóló bizalmi kérdésnek is minősítette.  Megszerezte a képviselők támogatásának többséget, győzelme azonban korántsem volt elsöprőnek mondható. [21]

Mindeközben, a budapesti brit főmegbízott megismételte a magyar külügynek a Nagykövetek Tanácsa 1920 februári nyilatkozatát. 

„Az antant semmiképp nem engedheti meg a Habsburg dinasztia visszatérését a magyar trónra.”

Károlynak azonba váratlanul angol segítője akadt. Gróf Edward Strutt alezredes, híres alpinista ( tagja az első Mount Everest expediciónak!), akit kormánya 1918 őszén azzal bízott meg, hogy kísérje a volt uralkodót svájci száműzetése színhelyére. A konzervatív és monarchista Strutt  a közös utazás során szívélyes viszonyt alakított ki Károllyal.  1919 február 19-én váratlan üzenetet kapott:

„Másnap valaki fel fogja keresni őt, aki üzenetet hozott Károly királytól.”

 A küldönc felkérte, utazzék Pranginsba.  Február 22-én érkezett meg az uralkodóhoz, aki 

„abszolút titkos ügyben kért tőle tanácsot, amiről még a császárnének sem szabad említést se tenni:  [ Károly király ]Február 19-én értesítést kapott [sógorától,] Sixtus hercegtől, mi szerint Briand  [francia miniszterelnök és külügyminiszter] egy beszélgetés során kijelentette: Ha a császár visszatér Magyarországra, és királlyá nyilvánítja magát, és ez fait accomplinak látszik, sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem ellenezné ezt a legcsekélyebb mértékben sem. Briand Sixtus herceg szerint állítólag még azt is hozzátette mindehhez, hogy az akciót legkésőbb március 15-ig végére kell hajtani."

Sixtus, Bourbon-Pármai herceg, IV. Károly király sógora Fotó: getty images

Edward Strutt ezredes ezek után, 1921 februárjában Károly megbízásából Párizsba utazott. Ott találkozott a király sógorával, Bourbon-Pármai Sixtus herceggel, aki személyesen is  megerősítette a történetet a francia miniszterelnök üzenetéről.

A brit alpinista-ezredes, visszatérve Pranginsba közölte a királlyal a kedvező franciaországi híreket, majd ugyancsak a Károly  kérésére próbaképp átkelt a svájci-német zöldhatáron útlevél nélkül. Leszögezte azonban, hogy az út 

„kényelmetlen, csak gyakorlott hegymászónak való, és sötétben veszélyes. Ezért az uralkodónak más módot kell keresni.”

1921 márciusában Strutt  hazautazott Londonba, ahol részletesen beszámolt svájci útjáról, mind a  Had- mind a Külügyminisztériumban. A brit kormány némi tanakodás után úgy döntött, nem vonja őt felelősségre. Károly király hazatérési terveivel szemben pedig semmilyen londoni óvintézkedés nem történt.[22]

Edward Lisle Strutt alezredes, hegymászó

1921 március 23-án, a svájci őrséget kijátszva Károly váratlanul eltűnt Prangingsból. Nagyjából ugyanekkor történt, hogy sógora, Bourbon-Pármai Sixtus herceg,  aki a párizsi híreket közvetítette,  felszállt egy Marokkóba induló hajóra, s elhagyta Európát. 

 Két nappal később, nagypéntek éjjelén, féltizenkettő tájban váratlan vendég kopogtatott be Erdődy Tamás gróf bécsi, Landskrongasse 5 szám alatti háza ajtaján.

Bécs, Landskrongasse 5 Fotó: bildarchivaustria.at

„Felség, Ön a világ minden pontja közül a legveszedelmesebbet választotta ki, a bécsi rendőrség engem és házamat éppoly gondosan figyeli, mint ahogy azt a  vörösök tették.” 

 - nézett  döbbenten emlékei szerint a megdöbbent házigazda, ahogy  látogatójában felismerte IV. Károly királyt.

Az uralkodó vállat vont:  

„Most már mindegy”

 - mondta. 

„ Itt vagyok, szállást kell hogy adj nekem és valamit enni. Két napja nem ettem mást, mint szalámit és száraz kenyeret.” 

S megparancsolta Erdődynek, intézkedjék, hogy másnap továbbutazhasson Magyarországra.

„Jawohl, Majestát” 

– bólintott a gróf.[23]

1921 Húsvétájnak eseményei már egy következő fejezetét képezik Magyarország történelmének.

Jegyzetek és felhasznált irodalom

[1] Gratz Gusztáv: A forradalmak kora, Magyarország története 1918-1921, Budapest, 1934. 108.

[2]Uo.

[3] 1848 évi III. törvénycikk, 3.4. és 18. Paragrafus.

[4] 1918. évi I. számú néphatározat

[5] Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéhez, szerkesztette: Ádám Magda, Ormos Mária, Budapest,

[6] Werbőczy István: Nemes Magyarország Szokásjogának Hármaskönyve, Buda, 1514, 3.czím

[7] értsd: a monarchia felbomlása

[8] Indoklás az alkotmányosság helyreállításáról, és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló törvényjavaslathoz, 1920. Február 16. Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz. 21.

[9][10] Clinchant berni francia ügyvivő Millerand francia miniszterelnöknek és külügyminiszternek.In: Francia diplomáciai iratok 3. 1920- 1921. In: Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József (translator) (2007), Révai Digitális Kiadó http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/francia-diplomaciai-3/ch02s03.html utolsó elérés: 2017. július 7.

 [11] Clinchant berni francia ügyvivő Millerand francia miniszterelnöknek és külügyminiszternek.InFrancia diplomáciai iratok 3. 1920- 1921. In: Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József (translator) (2007), Révai Digitális Kiadó http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/francia-diplomaciai-3/ch02s03.html utolsó elérés: 2017. július 7.

[12] MNL – OL K27, minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1920. Február 6. 7.

[13] K27 Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, 1920 március 30. 47.

[14] Fouchet budapesti francia főbiztos Millerand miniszterelnöknek és külügyminiszternek.  In: Francia diplomáciai iratok 3. 1920.1921, Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József (translator) (2007), Révai Digitális Kiadó, http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/francia-diplomaciai-3/ch02s03.html utolsó elérés: 2017. július 7.

[15] Bánffy Miklós: Emlékeimből – Huszonöt év, Kolozsvár, 2000, 169.

[16] Derby párizsi angol nagykövet jegyzéke Leygues francia miniszterelnöknek és külügyminiszternek.  In: Francia diplomáciai iratok 3. 1920 - 1921, Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József (translator) (2007), Révai Digitális Kiadó, http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/francia-diplomaciai-3/ch02s03.html utolsó elérés: 2017. július 7.

[17] Horthy Miklós titkos iratai -  szerkesztette: Szina Miklós- Szűcs László, Budapest, 1962. 19-20.

[18] Uo.  23-24.

[19] Saint Sauveur grófnak, a Schneide-Creusot cég igazgatójának Paléologue francia külügyminisztériumi főtitkár részére készített jelentése in: . Francia diplomáciai iratok 3. 1920 – 1921, Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József (translator) (2007), Révai Digitális Kiadó http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/francia-diplomaciai-3/ch02s02.html, utolsó elérés: 2017. július 7.

[20] Prónay Pál: A határban a halál kaszál, fejezetek Prónay Pál naplójából, szerk: Szabó Ágnes és Pamlényi Ervin, Kossuth, 1963, 169.

[21] Mellette 107, ellene 17 képviselő, távol 81.

 Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05. 375.

[22] National Archives, London, Kew, Foreign Office, C ( entral Europe) Department, C6930/180/21 Colonel E.L. Strutt 31st March.

[23] Karsai Elek: Számjeltávirat valamennyi királyi követségnek, Budapest, 1969, 172.

;