„1920. március 1-i rendeletem végrehajtandó!” – Az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet kudarca és a magyar hadvezetés


A Budai Várpalota 1945 előtt, Fotó: Fortepan.blog.hu

1944. október 11-én, moszkvai idő szerint 20 óra 57 perckor Magyarország számára véget érhetett volna a második világháború. Egy magyar delegáció   (Faragho Gábor vezérezredes, gróf Teleki Géza, és Szent-Iványi Domokos) a szovjet külügyminisztérium képviselőivel előzetes fegyverszüneti megállapodást írt alá Vjacseszláv Mihajlovics Molotov külügyi népbiztos lakásán Moszkvában. Teátrális kép kísérte az ellenjegyzést, Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov tengernagy „testvérem”-nek nevezve ölelte meg Faraghót, Molotov pedig azzal a mondattal emelte poharát, hogy „most már szövetségesek vagyunk”.[i]

A kormányzó szűk környezete – német, nyilas, magyar katonai  és adminisztratív szabotázstól tartva az utolsó pillanatig próbálta a tárgyalások tényét titokban tartani, s csupán azoknak szólni róla, akik az átálláshoz elengedhetetlenül szükségesek voltak.

Közéjük tartoztak a frontokon harcoló magyar hadseregek parancsnokai. Október 10-én, Vattay Antal, a Kormányzó Katonai Irodájának vezetője Horthy nevében  egy kódolt mondatot közölt  a magyar 1. és a 2. hadsereg vezetőjével, amely így hangzott:

„1920. március 1-i rendeletem végrehajtandó.” [ii]

Tudatta velük, hogy amennyiben ezeket a szavakat a közeljövőben parancsként kézhez veszik,

„a hadvezetés azonnali feladata lesz beszüntetni a harcot a németek oldalán, és felvenni az érintkezést a szovjet csapatokkal.” [iii]

vitéz Vattay Antal altábornagy, a Kormányzó Katonai Irodájának vezetője Fotó: www.bibl.u-szeged.hu

A 3-ik hadsereg parancsnokát, a hírhedten németbarát Heszlényi József altábornagyot nem értesítették a fegyverszünetről.[iv] Vattay főhadsegéd nyomatékosan hangsúlyozta a hadseregparancsnokoknak, hogy:  

„Az átállást akkor is végre kell hajtani, ha a vezérkar főnöke, vagy bárki más ellenkező értelműen rendelkeznék.”

A Honvéd Vezérkar ellenállásával tehát a legelső pillanattól számolt a Horthy Miklós környezete.  Vattay tisztában volt azzal, hogy a vezérkari főnökség tisztjei akár a kormányzóval szemben is kitartanak a német szövetség mellett. [v]

Ez Vörös jános vezérkari főnök személyes múltjából is logikusan következett. Az egykori monarchista tiszt azok közé tartozott, akik még 1944 januárjában is hittek a német győzelem lehetőségében. Magyarország német megszállását követően, 1944 márciusában Edmund Veesenmayer teljhatalmú  megbízott külön kívánságára került a vezérkar élére, a szintén német nyomásra menesztett Szombathelyi Ferenc vezérezredes helyére.[vi]

Vörös két nappal a kiugrási proklamáció elhangzása előtt, 1944. október 13-án szerzett tudomást a részletekről, amikor a Kormányzó Katonai Irodája utasította, hogy másnap, október 14-én tartson eligazítást az 1. és a 2.  hadsereg parancsnokainak Szatmárnémetiben, adjon ki nekik részletekre lebontott parancsokat, amelyeket a kódolt mondat elhangzásakor végre kell hajtaniuk.

vitéz Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök  Fotó: wikipédia.hu

Vörös azonban a következő napot váratlanul Balatonfüreden töltötte, mindkét hadsereg vezetőjétől távol, akik hiába próbálták elérni. [vii] Szintúgy hasztalan kereste őt Vattay Antal, a kormányzó főhadsegéde.[viii] Helyettese, László Dezső altábornagy így emlékszik a kérdéses napra:

„Október 14-én a vezérkari főnök úrral történt megállapodás szerint pár menet és pótalakulat megszemlélésére és mezőlaki vasárnapi pihenőre kellett volna utaznom. Együttműködésünk kezdete óta a vkf. úr rendelkezése az volt, hogy ketten egyszerre nem lehetünk Budapesttől távol. Már indulóban voltam, amikor egyik személyi segédtisztem jelentette, hogy hallomása szerint a vkf. főnök úr hirtelen vidékre utazott, ezért személyesen érdeklődtem a vkf. szárnysegédi irodában. Telefonon azt a választ kaptam, hogy a vk. fönök úr vidékre utazott, hogy hová azt nem tudják. A délelőtt folyamán több ízben érdeklődtem, mert a főhadsegéd úr vitéz Vattay Antal altgyb. segédtisztje útján nálam több ízben érdeklődött vitéz Vörös vezds. úr tartózkodási helye után. Ha jól emlékszem a kora délutáni órákban jelentették, hogy a vk. főnök úr a Hadiakadémiát Balatonfüreden szemléli. Már vissza kellett volna érkeznie, úgy látszik gépkocsi defekt miatt késik. ”[ix]

vitéz László Dezső altábornagy Fotó: vitézi rend.co.hu

A hadseregparancsnokok tehát részletes eligazítás nélkül maradtak. A gépkocsidefekt reparálása valószínűleg  sokáig tarthatott, Vörös ugyanis csak késő este ért vissza Budapestre. 10 órakor  jelent meg a kormányzónál, aki ekkor közölte vele először az átállás pontos időpontját: következő nap délelőttjét. [x]

„Ha Főméltóságod törésre viszi a dolgot, úgy mindketten két órán belül foglyok vagyunk”[xi] 

– fakadt ki Horthynak  Vörös, s azt javasolta, utazzanak le Husztra, az 1. hadsereg parancsnokságára, és haderővel a hátukban tegye meg az államfő  a fegyverszüneti bejelentést.[xii] Horthy visszautasította a felvetést, mondván:

„A kapitány a parancsnoki hidat  kritikus pillanatban nem hagyhatja el.”[xiii]

Ezzel a döntéssel a kormányzó akaratlanul nem csak saját magát vágta el a cselekvés lehetőségétől, de ingadozó vezérkari főnökét is németbarát tisztjei körébe rendelte vissza a kritikus pillanat idejére.

Katonai vonalon az átállás végrehajtásában a vezérkari főnökség és a fronton harcoló seregek mellett döntő jelentősége volt a főváros védelmét ellátó I. hadtestnek és parancsnokának. A kormányzóhoz végsőkig loyális, így a moszkvai fegyverszüneti tárgyalások tényébe beavatott Bakay Szilárd altábornagyot azonban egy héttel a fegyverszüneti proklamáció elhangzása előtt elrabolta, s a mauthauseni koncentrációs táborba szállította a Gestapo. [xiv] Helyettese, Aggteleky Béla altábornagy vette át az I. hadtest parancsnokságot. Ő azonban semmilyen utasítást nem kapott a Várból a küszöbön lévő átállásra nézve, amiről  Bakaytól már értesült.  Saját maga jelentkezett így kétszer is a Kormányzó Katonai Irodájában Vattay Antal főhadsegédnél. Jelentést tett arról, hogy a hidak mellé erősített őrséget rendelt, s hogy számbavette a városban elérhető karhatalmi erőket, ám azokat nem találta alkalmasnak arra, hogy hosszútávon védeni tudják Budapestet a németekkel szemben. Vattay tudomásul vette beszámolóit, további parancsokat azonban,  –valószínűleg bizalmatlanságból – nem adott neki. A hadtestparancsnok így saját hatáskörében készenlétbe helyezte a főváros külterületén állomásozó légotalmi műszaki zászlóaljakat. Ezek romeltakarító feladatokat láttak el, felszereltségük így gyenge volt. [xv] Erősítésképp Vattay a főváros rendelkezésére bocsátotta  a 3. hadsereg 1. lovashadosztályát, aminek vezetője ekkor szintén megkapta a jelmondatot „ 1920 március 1-i rendeletem végrehajtandó”, azzal az utasítással, hogy ha a közeljövőben parancsba kapja, vonuljon egységével Soroksárra. [xvi]

1944. október 15-én reggel 9 óra tájban Otto Skorzeny SS alezredes különleges alakulata elrabolta Horthy Miklós kormányzó kisebbik, ekkora egyetlen életben lévő fiát. [xvii] Aggteleky altábornagy erről a Sas-hegyi helyőrségi központban fél tíz körül értesült.  Mivel nem sikerült összeköttetést teremtenie a Kormányzósággal, (ahol minden bizonnyal  épp nehéz perceket éltek meg), saját hatáskörében elrendelte a teljes fővárosi riadót. A napokkal korábban készenlétbe helyezett légotalmi műszaki zászlóaljak azonban lassan érkeztek be, az időközben utasított 24-ik lovashadosztály [az eredetiben tévesen szerepel, az 1. lovashadosztályról volt szó - B. A.] pedig el sem indult kiskunfélegyházi posztjáról Budapest felé. [xviii]  Tízóra tájt így német csapatok foglalták el a Gellért-hegyet, s a Sas-hegy Üllői útra [az eredetiben így szerepel, valójában a Villányi út - B. A.] néző oldalát. Aggteleky parancsot fogalmazott az utóbbi visszavételére, az utasítás azonban már nem jutott el a hadrafogható egységekhez: az altábornagy ugyanis szokásához híven ezen a délelőttön is az irodaajtaja mellett álló fogasra akasztotta zubbonyát. Rá pedig revolverét.  Így helyettese, a nyilas érzelmű Hindy Iván a németek ellen fogalmazott parancs kézhezvételekor saját pisztolyával tartóztatta le Aggtelekyt, és egy napra saját irodájába zárta. Parancsait semlegesítette.

vitéz Hindy Iván vezérőrnagy  fotó: origo.hu

Budapest az átállás szempontjából így órákkal a fegyverszüneti proklamáció elhangzása előtt elesett. [xix]

Ugyancsak 1944. október 15-én reggel német ultimátum érkezett a magyar vezérkari főnökségre. Heinz Wilhelm Guderian tábornok,  német vezérkar főnöke  az épp hátráló,   Tisza-Bodrog vonalra visszavonulásra rendelt magyar 1. és 2. hadseregek azonnali megállítását követelte. [xx]

„Hogyha Magyarország nem teljesíti kötelességét, Németország kénytelen a hadműveleteket Magyarország területén  a magyar szuverenitás és a magyar érdekek  figyelembe vétele nélkül, saját belátása szerint folytatni. Az egész magyar térség német hadműveleti terület. Parancs kiadásra egyedül a német főparancsnokság jogosult. Az 1. és 2. magyar hadsereg visszavonulására kiadott parancsot azonnal vissza kell vonni, és az azt megelőző helyzetet 12 órán belül helyre kell állítani.”[xxi]

Délelőtt fél tizenkettőkor Horthy vezetésével koronatanács kezdődött. Vörös János vezérkari főnök a német ultimátummal együtt indult az ülésre. Tisztjeivel azt közölte, hogy a válasz a kormányzó döntésétől függ. Holott tudta,  hogy Horthy épp ezen az ülésen készül bejelenteni a fegyverszünetet. Ezt azonban nyíltan németbarát beosztottainak nem említette.

A koronatanácson a kormányzó óvatosan fogalmazott. Szavaiból nem derült ki egyértelműen, hogy küldöttei fegyverszüneti tárgyalásokat  készülnek-e folytatni/folytatnak/vagy az egyezményt már alá is írták.

„A győzelem ki van zárva”

 – kezdte a  felszólalását. 

„Most [...] az utolsó perc is eljött, hogy fegyverrel a kezünkben fegyverszüneti feltételek iránti kéréssel fordulhatunk az ellenséghez.”[xxii]

Feltehetően az árulás bélyegétől, és a kabinet két jelen lévő,  németbarát, a németeknek köztudottan rendszeresen jelentő minisztere, Jurcsek Béla és Reményi-Schneller Lajostól tartott. A minisztertanácsi jegyzőkönyv szerint:

„A kormányzó úr őfőméltósága kijelenti, hogy ő megmondta a németeknek, hogy mi őket hátba nem támadjuk.  Ma déli 12 órakor jön  hozzá a német követ, akinek őszintén meg fogja mondani, milyen körülmények késztették arra, hogy fegyverszüneti feltételek közlését kérje az ellenségtől.”[xxiii]

Délben a koronatanács félbeszakadt, megérkezett Edmund Veesenmayer a német birodalom teljhatalmú megbízottja, akivel az államfő a fentieket közölte. Szintén nem szólt arról, hogy a fegyveszünetet Moszkvában már aláírták. Ugyanilyen értelemben közölte a rádió  a fronton harcoló katonákhoz intézett hadparancsát:

„Honvédek!

Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számbavéve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.

Horthy s.k.

Csatay s. k.”

Ahogy a koronatanács véget ért, Vörös János vezérkari főnök az előre megbeszélt terv szerint kiadta ugyan  a vezérkari főnökségnek Horthy kódolt parancsát: 

„1920. március 1-i rendeletem végrehajtandó”,

hogy azt továbbítsák a frontra, ő maga azonban a Várban maradt, beosztott tisztjei számára elérhetetlenül.

A Színház utcai vezérkari főnökségen az egyértelmű parancsnok végrehajtásához szokott, a német szövetséget többségükben továbbra is támogató tisztek között a német ultimátum,  Horthy számukra váratlan proklamációja, és az általuk értelmezhetetlen, kódolt kormányzói mondat szorításában pánikhangulat tört ki.  Parancsnokukat elérni azonban nem tudták.  Azzal sem voltak tisztában, hogy a fegyverszünetet Moszkvában már aláírták, tehát nem maradt más katonai alternatíva, mint a harc beszüntetése. Ez a proklamációból sem derülhetett ki számukra.

Nádas Lajos vezérkari ezredes, Vörös közvetlen helyettese, a hadműveleti osztály vezetője így kiadta az utasítást, hogy Vörös visszatértéig

„semmilyen, a kormányzóságtól érkező utasítást továbbítani nem szabad.”  [xxiv]

Nádas egy 1953-ban Horthy Miklóshoz írt leveléből, amiben döntését indokolni próbálta, felháborodás süt át:

„Az 1944. október 15-i kormányzói szózat elhangzása után vajon miből sejthettem volna, hogy a koronatanács végeztével a Vezérkar Főnöke nem fog azonnal visszatérni a hivatalába, hanem a kormányzói palotának egy általam nem is elérhető helységében fog  huzamosabb időn keresztül tétlenkedni, még akkor is, ha nem kap összeköttetést a hivatalaihoz, holott nyilvánvaló volt, hogy a szózat alapján elsősorban neki kell intézkednie, s ezt mindenki várta is.”[xxv]

A kódolt mondatokat a frontra tehát a vezérkar nem továbbította. A két hadseregparancsok a fronton így csupán a kormányzói proklamációt hallotta a rádióban, ami azonban csupán fegyverszüneti tárgyalásokat, nem megkötött egyezményt említett. Részletes parancsokat pedig – az előző nap elmaradt szatmárnémeti találkozó miatt senkitől nem kaptak.

Délután  három volt, mire Vörös végül megjelent a Színház utcában.

László Dezső altábornagy népbírósági perében, vallomása során így emlékezett:

“Amidőn a vk. főnök úr a Várból visszatért  – emlékezetem szerint 15h körül – átmentünk a hivatali helyiségébe. Azt hiszem minden fontosabb osztályvezetője és én voltam jelen. […] a vk. osztályvezető Kuthy László  ezds. síró és ideggörcsben állandóan a németek által történő letartóztatását kérte, sőt javasolta, hogy mindnyájunkat le kellene tartóztatni, az volna a legjobb megoldás. Én teljesen tájékozatlanul és tanácstalanul álltam az elhangzottakkal szemben, annál is inkább, mert a vk. főnök úr részéről sem hangzott el határozott utasítás vagy parancs, maga is összeroskadva állt íróasztala mellett […]Az akkori idegállapotomra való tekintettel nem tudok a vk. főnök úr tájékoztatásának pontos szövegére visszaemlékezni.”[xxvi]

Mivel

„azon az állásponton voltunk, hogy a harc beszüntetése és a fegyverek letétele öngyilkosság volna.”[xxvii]

Arra azonban nagyjából emlékezett, hogy Vörös János úgy számolt be tisztjeinek:

„A rádiószózatot a szárnysegédi szobában hallotta, ez egészen meglepte őt, nem tudott róla, de a miniszterek sem”.  [xxviii]

Ha László Dezső  emlékezete helyes, – amiben a visszaemlékezés körülményei folytán nem lehetünk biztosak – Vörös ekkor sem közölte beosztottaival, hogy a fegyverszüneti bejelentés tervéről már napok óta tudott.

A vezérkari gyűlés után hadparancs érkezett a fronton harcoló csapatokhoz.

„A rádióban elhangzott fegyverletétel kifejezés nem azt jelenti, hogy mindenki eldobja a fegyverét.  A harc beszüntetésére parancs nem ment, csak fegyverszüneti kérelem van.

Vitéz nemes Vörös János vezérezredes.” [xxix]

Vörös a háború után haláláig állította, hogy hadparancsait meghamisították. Azt azonban, hogy ki, mikor, mit hamisított az utasításain, különböző visszaemlékezéseiben különbözőképp idézte fel:

1945-ban, Szálasi Ferenc tárgyalásán így emlékezett:

„Ennek [t.i. a kormányzó proklamációjának] megfelően ment volna ki a parancs [t.i. a kódolt mondat], amelyet nem továbbítottak, sőt később  egy apokrif parancs is kiment, amelyet a vezérkar adott ki...”[xxx]

Az apokrif, nevében kiadott hamis parancs egy év múlva némiképp módosult az emlékezetében. 1946-ban, László Dezső népbírósági tárgyalásán, aki maga is jelen volt a vezérkari gyűlésen október 15-én délután, már ezt vallotta:

„Én akkor [t.i. a fentebb idézett gyűlésen] lediktáltam Nádasnak, hogy itt nem fegyverletételről van szó, hanem csak arról, hogy a harcot bármely oldalról jövő támadással szemben fel kell venni. Mint utólag értesültem, az előző parancsom [ti. a kódolt mondat] egyáltalán nem ment ki a hadsereg parancsnokokhoz. Utóbbi pedig meghamisítva érkezett”[xxxi]

Egy kívülálló, Csettkey László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium 2. osztályának vezetője emlékei szerint épp a Vezérkari Főnökségen tartózkodott október 15-én délután, mikor a Vörös szobájából távozó Nádas Lajossal találkozott, aki mosolyogva csukta be az ajtót maga után, egy aktával a kezében. 

„Ez a harc továbbfolytatásáról szóló parancs, amit a főnök már aláírt, de amiről a kormányzónak nincs tudomása” – mondta. [xxxii]

 Adalék mindehhez, hogy két nappal később, már a nyilas hatalomátvétel után a hatalomváltáskor letartóztatott Vörös János Beregffy Károly nyilaskeresztes honvédelmi miniszternek levelet írván úgy fogalmazott:

„Neki köszönhető, hogy az októberi átállás a hadseregben olyan simán végbement.”[xxxiii]

1944. október 15-én délután háromra eldőlt tehát, hogy a fronton harcoló hadseregek nem húzódnak időben vissza a kiugrás támogatására, ahogyan a kormányzó számított, s ahogy a magyar békedelegáció a szovjetekkel Moszkvában megegyezett.

Mivel Budapest védelme már a reggeli órákban elesett, innentől csupán a Vár testőrsége állt fegyveres erőként Horthy Miklós és közvetlen környezete rendelkezésére.  A kiugrási kísérlet ezen a ponton elbukott.

[i] Szent-Iványi Domokos: Visszatekintés, 1941 – 1972, Budapest, 2016., 210-220

[ii] Horthy Miklóst ezen a napon választották kormányzóvá

HL HM  VII. 273.  280 – 288. C/2. Aggteleky Béla altábornagy, hadtestparancsnok hagyatéka.

[iii] Uo.

[iv] Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban, Budapest, 1992, 206.

[v] Vattay Antal naplója, 1944 – 1945, szerkesztette Vígh Károly, Bartyik István, Budapest, 1990. 37-38.

[vi] Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig, Budapest, 1978. 628.

[vii] Kéri Kálmán személyes közlése Gosztonyi Péternek, közli: Gosztonyi 1992, 211-212.

[viii] Uo.

[ix] László Dezső népbírósági vallomása, László Dezső népbírósági peranyaga Budapest Fővárosi Levéltára, XXV.1.a. / 1028 – 1946. 23.

[x] Vígh Károly: Ugrás a sötétbe, Budapest, 1984. 253-254.

[xi] Uo.

[xii] Uo.

[xiii] Uo.

[xiv] Horthy Miklós kiáltványa

[xv] Aggteleky Béla iratgyűjteménye – – Idézi Edelsheim-Gyulai Ilona: Becsület és Kötelesség, I., Budapest, 2001. 305.

[xvi] Gosztonyi 1992, 206.

[xvii] Otto Skorzeny: Skorzeny’s special missions – The memoirs of the Most Dangerous Man in Europe, London, 1957, 133 – 137.

[xviii] Aggteleky Béla visszaemlékezése, saját  iratgyűjteményében – Idézi Edelsheim-Gyulai Ilona 2001, 305.

[xix] Uo. 318.

[xx] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára ( A továbbiakban MNL  OL ) K27, Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, 1944. Október 15. 3.

[xxi] Uo.

[xxii] Uo.

[xxiii] Uo.9.

[xxiv] Vattay 1990,  91.

Lakatos Géza vallomása Szálasi Ferenc perében, Szálasi 1978,  514.

Vígh 1984, 291.

[xxv] Gosztonyi 1992, 199.

[xxvi] László Dezső népbírósági vallomása, László Dezső népbírósági peranyaga Budapest Fővárosi Levéltára, XXV.1.a. / 1028 – 1946. 23.

[xxvii] Uo.

[xxviii] Uo.

[xxix] Hadtörténelmi Levéltár, HL HIM,  VKF 1591/Főv / Hdm 1944. Okt 15.

[xxx] A Szálasi-per, szerkesztette Karsai Elek, Budapest, 1988. 593.

[xxxi] Vörös János népbírósági vallomása, László Dezső népbírósági peranyaga Budapest Fővárosi Levéltára, XXV.1.a. / 1028 – 1946. 37.

[xxxii] Gosztonyi 1992, 198.

[xxxiii] Uo.

;